"...az én kitartásom, de a közös célunk..."

Lassan már magam is unom a sok posztot, de jólesik kiírni magamból. Később meg majd jó lesz visszaolvasni. És remélem, a gyerekeim is büszkén olvassák majd, honnan indult az apjuk és hova ért el.

Későn ébredtem, igazság szerint nem gondoltam volna, hogy erőt veszek magamon és szombat reggel kikelek az ágyból 5:30kor. Nem is sikerült. :) 5:45kor viszont igen. Elszórakoztam egy kicsit a mellpánttal és végül 6:05kor léptem ki a kapun. Gyors bemelegítés már indultam is. Valamiért tetszik a köd. Sejtelmes. Hideg. Vazze, a sapkám otthonmaradt. A 2. kilinél már vizes volt a hajam. Nem szeretem a ködöt. Mindenem vizes már, pedig még több, mint a fele hátravan. Papír kutya lennék? Nem, végigtolom.

Első kili 7:27. A második is. Mi van velem? Ilyen egyenletesen tolom? Aztán azért van egy kis törés. De nyomom és jól is esik. Döbbenet, milyen kéglik vannak a 18. kerben. Azt mondják az embereknek nincsen pénze, pedig dehogynem. Több tízmilliós villák között baktatok és csak ámulok. Még mindenki alszik, csak én rovom a kilométereket. I'm a runner: jut eszembe a kulcsmondat, amit mindig mondogatok magamban, amikor már éppen visszafordulnék és feladnám.

Közben eszembe jutnak példaképeim is: Balogh Ádi, Futónyuszi, Lacika, Evelin, DK, Hortobágyi Gyuszi, az egész DK Team és nem utolsó sorban Lubics Szilvi. Aztán Majorosi Peti tegnapi mondatai zakatolnak futás közben zene helyett a fülemben: "Jövő héten 7 kilit futok, hogy majd meg tudjam mutatni nekem az eredményt!" Nekem? De miért? Mert őt meg én motiválom. Jó érzés.

Basszus, elfogyott a járda alattam, most már terepen futok. Ja, nem is, csak felmarták a betont és újrarakják. Ohhh, belegázolok a lerakott murvába. :) Hmmm, véget ér egy bokorban a járda melletti füves terület. Választhatok: átugrom a kis cserjét vagy visszafordulok. Az ugrás mellett döntök. Gátfutó módjára szökellek át. Az már csak pár száz méterrel arrébb jut eszembe, hogy mi lett volna, ha a másik oldalon egy mély árok van? Nem láttam ugyanis semmit a cserjétől. :)

Megyek azért tovább, majd megcsinálom életem leghosszabb gyalogos piros lámpáját: végeláthatatlan ideig várakozom, de már felébredt a város és sok a kocsi.

Hazafelé veszem lassan az irányt. Még egy fotó belefér, közben pedig azon jár az eszem, hogy ma nem futok 7,1 kilit, mert nem fér bele egyszerűen. Sem időben, sem távban. Azon gondolkodom, merre rövidítsek. Aztán megrázom magam és azon kattogok, hogy milyen érzések lennének rajtam úrrá egész nap, ha most feladnám? Ezért keltem fel hajnalban? Mit mondok majd a Feleségemnek, ha hazaértem? Kicsim, 7,1 kilit akartam futni, de 6 kilinél feladtam? Nem, megcsinálom. A vége teljesen tervezés nélküli, össze - vissza kanyargok az utcákon, aztán egyszercsak megszólal a telefon: You have reached your goal.

Hálás vagyok magamnak, mert nem adtam fel és büszke vagyok a mai napra is. A futás még hagy kívánnivalót maga után, de végigcsináltam, amit elterveztem. Az utolsó kiliken sokkal jobban érzem magam, áttört valami pszichikai gát: a távot eldöntöttem futás közben és onnantól könnyedebbek voltak a méterek.

Ma reggel megint kimentem. Kicsit korábban kászálódtam ki az ágyból, mint tegnap, így frissebbnek éreztem magam, mivel nem volt annyi időm lustálkodni, mint tegnap. :)

Követtem a tegnapi rituálét: hideg vízben megmostam az arcom, felhörpintettem a magnéziumot és kiléptem az ajtón. Nem volt hideg, de csípős volt az idő. Eszembe jutott a sok gratuláció tegnapról és a blogbejegyzés népszerűsége. Gyors bemelegítés és már indultam is. Valami nem volt rendben a ritmussal. Nem tudtam még az elején, hogy mi, csak éreztem, hogy nem úgy megyek, ahogy szeretnék. A fülemben szólt a rádió, lehet, hogy az billentett ki? Mostanában szinte nem futottam zenével, mert sokkal kiegyensúlyozottabbnak éreztem, ha anélkül megyek. 

A légzés még mindig probléma: egyszerűen nem megy az orromon keresztül a levegővétel. Pedig most már kínosan figyeltem rá, de egyszerűen hiába próbálok rá koncentrálni, nem megy. Kibillenek és onnantól kezdve újra a számon keresztül kapkodom a hideget. Értekeznem kell egy hozzáértőbb emberrel erről, mert télen folyton beteg leszek.

A ruházatom tökéletes, örülök, hogy beruháztam hosszú ujjú felsőre és a barátaim is megleptek eggyel. Egyáltalán nem fázok, ami mostanában viszonylag fontos. A mackóalsó jól funkcionál, bár hamarosan szükség lesz egy termo gatyára. Azért a macin átfúj a szél. :)

Összességében elégedett vagyok, mert megint felkeltem hajnalban, megint elmentem futni és le is futottam, amit akartam. A futás önmagában és magamhoz képest nem volt jó, de ez most másodlagos. Az időt és a sebességet nem hajszolom, a táv és önmagam legyőzése a cél egy örömfutás keretében.

Tegnap elhatároztam valamit: kipróbálom a reggeli futást. Prózai okai van: este általában későn esünk haza. Nem minden esetben van kedvem már sötétben, hidegben futni a szmogos városban. Kipróbáltam, jó volt. 

A Mindenfutás Egyeteme egyébként zseniálisan sikerült. Kútvölgyi "Futónyuszi" Andi és Lubics "Spartathlon" Szilvi volt a két riportalany. Mindkét lány példaképpé vált számomra tegnap este. Andi ugye mellettem ült a baleset estéjén, majd 3 nap múlva maratont futott, Szilvi pedig többszörös Spartathlon résztvevő 3 gyerekes anyuka. 246 kilométer, 29 óra alatt. Felfoghatatlan. És ahogyan indult...augusztusban húzott először futócipőt, majd következő év márciusában maraton futott. Parancsolsz? :)

Szóval a motiváció megvolt, bár fáradtan ébredtem reggel 5:20kor. Kicsit még "szundiztam", majd 5:35kor kikászálódtam. Az ébresztő egyébként az engem mindig jókedvre derítő Song of Admiral General Sargeant Aladeen. :)

Hideg és sötét van még 6:10kor. A város viszont éppen ébredezik. Szentimentális vagyok néha, valóban. De nekem tetszett, amikor felhúztak egy redőnyt és úgy néztek rám az ablakból, mint ahogy én szoktam pl. Balog Ádira: "Itt egy ufó!" :) Kevés ember van az utcán, a reggeli műszakba igyekeznek a munkások a vecsési ipari parkba.

Egyedül vagyok a gondolataimmal. Tetszik ez a reggeli futás, mert át tudom gondolni a napom: mit kell megtennem, hogy este elégedetten hajtsam álomra a fejem? Kibillent a pulzus mérős óra csippanása. Ránézek, mert nem hallom pontosan, hogy most túl gyorsan vagy túl lassan kapkodom a lábam. Hé, lassú vagyok. Közben elkezd dumálni a telefon is: megvolt az első kilométer. A Ne terheld túl magad csoport tagjaként a napi penzum 7,1 kilométer lenne. Elfelejtettem beállítani. Mindegy, lesz, amennyi lesz.

Mostanában nem jutottam el NKE-re, tegnap legalább megint találkoztam a csapattal: Futóbéka nekem is szegezte a kérdést, hogy akkor december 9én Velence, ugye tudod? Persze, hogy tudom, Barátom, számíthatsz rám! :)

A reggeli futás alkalmával az egyik legnagyobb ellenségem a time-pressure lesz: aggódtam végig, hogy hazaérjek időben, beleférjen a zuhany és még melózni is beérjek. Természetesen minden sikerült. :)

Nem vagyok hozzászokva a reggeli ilyen mennyiségű mozgáshoz. Nem ettem, mert reggel 6kor még ritkán szoktam. Megittam egy magnézium pezsgőtablettát, az jó is volt végig. Summa summarum, nem lett meg a 7,1 kili. Jobban kell terveznem az egész futást, mert az idő is katasztrófa lett, legalábbis magamhoz képest mindenképpen. A mozgás jólesett, jó volt a reggeli friss levegőben futni.

De nem adom fel, holnap reggel újra nekivágok. Magam miatt, a terveim miatt. Hajrá DK Team!

Mottó:

Anya, kimehetek cseresznyét szedni?

De Kisfiam, tél van.

Tudom: sál + sapka.

(Kicsit érzelgős, kicsit hosszú post következik. A kockázatok és mellékhatások tekintetében, kérjük, keresse fel orvosát, gyógyszerészét!) :)

Tegnap este nem volt dolgom volt, így nem tudtam elmenni futni, de ma pótoltam. De ne szaladjunk ennyire előre.

A munkahelyemen minden nap egy közös megbeszéléssel indul, ahol az elmúlt nap gazdasági eseményeit tárgyaljuk ki vagy éppen főnökeink tréninget tartanak nekünk: ezen a héten a motiváció, cél és a cél eléréséhez szükséges eszközök voltak porondon, jobbára kötetlen beszélgetés formájában.

Egyik főnökünk, nevezzük Petinek, ha már ez a neve, kedd reggel széles vigyorral üdvözölt, amit hirtelen nem is tudtam hova tenni. Kérdeztem is tőle, hogy minek köszönhetem a kitüntető figyelmet. (ez jelenthetett volna akár rosszat is. :)) A válasz: majd megtudod.

Aznap a motiváció és cél volt a reggeli téma: kiderült, hogy Peti (akiről tudnivaló, hogy reggelente konditerembe jár és néhanap fut) reggel felkelve kedvetlenül forgolódott az ágyban, mert igencsak nem volt kedve mozogni indulni. Jó geek módjára telefonján fellapozta a FB-t, ahol rátalált az előző éjszaka postolt blogomra. Elolvasta, elment futni.

Legnagyobb megdöbbenésemre, ki kellett állnom a többiek elé és el kellett mondanom, hogy miért kezdtem el futni, hol futok (itt azért becsúszott egy kis DK promó) és hol tartok most. Baráti vállveregetés lett a jutalmam és nem mellesleg lehet, hogy Peti is jön Siófokra. :) Nehéz elhinni, hogy dagadt köcsögként példává tud válni az ember, mégis ez történik. A kollégák sorban állítanak meg és kérdezgetnek. Furcsa ez nekem, már-már hihetetlen.

Nosza, ma délelőtt én is kedvet kaptam. Kinéztem az ablakon és szemerkélt ugyan az eső, így gyorsan vissza is ültem gép elé, ahol a DK Team csoportban megláttam, hogy a többiek is készülnek a délutáni sziget turnéra. Abban biztos voltam, hogy most nem megyek be a városba, de erőt vettem magamon és felöltöztem.

Amikor kiléptem a kapun, még nem tűnt vészesnek a dolog, de nem bántam meg, hogy elhoztam a sapkám.

Gyors bemelegítés és már neki is iramodtam. Hideg van- K***a hideg. Mindegy, dacolok az elemekkel. Futó vagyok vagy az leszek egyszer.

Nem tudom, ki hogy van vele, néha egész komoly butaságokon is szoktam gondolkodni futás közben, egyszerűen csak eszembe jutnak és nem tudok szabadulni tőlük. Ma például azon merengtem miközben róttam a métereket, hogy mennyi az a távolság, ahonnan még visszafordulnék, ha mondjuk elkezdene esni komolyabban az eső. Arra jutottam, hogy kb. 2 kiliről még visszaindulnék. 1,5 kilinél már szakadt az eső ma. A Béke térnél jártam. Volt egy tervem: elfutok a Kiserdőbe, ha már Lacinak és Ancsurnak megígértem. :)

Aztán eszembe jut Futóbéka, aki olyat ígért nekem, amitől még futás közben is könnybe lábad a szemem: Velem futja le az első FM-emet. Szakad az eső lankadatlan. Beletaposok egy pocsolyába és beázik a Pega a jobb lábamon. Basszus, ez nagyon rossz lesz így. Kerülgetem a tócsákat, jobbára sikertelenül. Ember nincsen az utcán, a kutyáim egész délelőtt a házukban voltak, elő sem jöttek. Mi a frászt keresek én itt és miért nem fordulok vissza. Hopsz, két kili. Lassultam, bár az Polar monoton pittyegése lassan hagyott alább, kicsit sok volt a séta.

Megnyújtom a lépteim, dobol a pulzusom, szinte érzem az agyamban a szívem lüktetését. Érdekes tapasztalásra tettem szert néhány hete: zene nélkül jobban megy a futás. Talán nem vonja el a figyelmem. Elérem a Kiserdőt. Azta, itt most egyedül leszek: ilyen időben normális ember otthon kuksol és forró csokit iszogat, mint ahogyan teszi azt a Feleségem is.

Wake up Little Forest, Here I Am.

Mielőtt belépnék, pittyen a telefonom: 3 kili. Eddig egészen jól ment, de most elnehezülök, itt az első holtpont. Mi legyen? Ha most visszafordulok és visszamegyek az eddig megtett útvonalon, az pont 6 kili. Ezért indultam el ma? Hogy megtorpanjak a Kiserdő szélén? Bemegyek, nekivágok. Ez a kép fogad.

Megállok egy pillanatra, megáll az idő is körülöttem: nem hallom a város zaját, olyan, mintha távol lennék a taposómalomtól. Boldog vagyok és tudva, hogy úgysem találkozom senkivel, mert az eső még mindig szakad, bevetem magam az erdő sűrűjébe. Szembe jön velem egy másik futó: basszus, ez sem normális. Szélesen vigyorgunk egymásra és elhangzik a Hajrá!, amitől újabb lendületet kapok. 

Közben persze megszívatom magam és kerülök egy óriásit. Ebből 8 kili környéke lesz, valószínűleg. Mindegy, egyszer élünk, de akkor nagyon. Egyre többször ugrik ki a pulzusom, el kell mennem egy profihoz, mert ez a fapados módszer nem biztos, hogy okés. A sebességem rendben, most már célom, hogy minden kili 7:30on belül legyen. 

Valami azonban nincsen rendben. Kaja ok, nincsen hányingerem, mégis valami hibádzik. Kiszáradok és máris megértem, mi a baj: nem ittam futás előtt már vagy 2 órája. Sípol a fülem, szúr kicsit az oldalam, de megyek előre. Még nem érzem szükségét a megállásnak, de tudom, hogy nem lesz a végén sprint.

Nem sokat érzékelek a külvilágból, jobbára csak rutinból megyek a helyes irányba. 

Tolulnak a gondolatok a fejemben: a Kislányom, a Kisfiam, a Feleségem büszkék rám és ez mindent jelent most. Mindent a világon. Könnyes lesz a szemem, ha visszaemlékszem a Spar Maratonra, ahol ott volt az egész család. Megyek előre, visznek a lábaim. Érdekes, egyre kevésbé érzem a fáradtságot.

A héten új ember lettem. Sokat kaptam és remélem a következő hetekben vissza tudok ebből adni valamit. Megyek előre, mert most ez a dolgom. Tudom a célom, ismerem az odáig vezető utat. Szenvedéssel van kikövezve, de végig megyek rajta.

Eláll az eső, most már kicsit jobb. Végig simítom a DK pólómat, csurom víz. Ránézek az órára, 52 perce futok és pont most mondta be, hogy 7 kilinél járok. Tudom, hogy nem kellene, mert irreális a táv növelés ilyen rövid idő alatt, de mégis behúzom: 8 kilit futok 1 órán belül, 7:23as átlaggal. Jólesik, boldog és elégedett vagyok. És fáradt. De megérte. Beletettem a melót és kiveszem a boldogságot. Magamhoz ölelem a Feleségem: Büszke vagyok rád, Apa! - súgja a fülembe. Hát kell ennél több?

Visszatértem. Csináltam is gyorsan egy before képet, ehun van-e.

Több dolog is eszembe jutott erről a képről.

1. A Feleségem állapotos, mégis én hordom ki a gyereket?

2. Alien?

3. Vazze, ennyire szarul nézek ki?

Mivel már 2 hete nem futottam, ezért viszonylag izgatottan készültem a hétfő estére. Beszereztem kölcsönbe egy PK futáshoz nélkülözhetetlen Polar RS300X típusú órát is. Abszolút áltudományos alapon gondoltam belőni az értékeket: 130 - 155 közötti értéket határoztam meg magamnak. Nem volt semmi előzménye, hogy miért pont ennyit, csak egyszerűen elsőre erre gondoltam. Nem voltam még laktát mérésen, ami azért szükséges lesz.

Így néztem ki testemen a kütyüvel.

Nem vagyok valami szép látvány, de mivel elhatároztam, hogy minden dokumentálni fogok, így ezt a képet is feltöltöm. Akinek nem tetszik, az egyébként se nézegesse. :)

Szóval nem volt könnyű működésbe hozni a gépezetet, de végül meglett a jel és kezdődhetett a PK edzés.

Érdekes, hogy nekem, akinek alapból magas a vérnyomásom, nyugalmi helyzetben 72 volt a pulzusom. El sem akartam hinni. Beállítottam a testsúlyom és a magasságom és még néhány egyéb adatot és kiadta a kis okos, hogy 189ig engedhetem el magam. 

Felöltöztem, mert ugye tudjuk, hogy mackaalsó (milyen régen neveztem így) és mivel reggel óta tudjuk, hogy október már tél, így sapka, pulóver. Bemelegítéskor sem emelkedett a pulzusom.

Nekiiramodtam. Furcsa érzés kerített hatalmába. A futás során végig ezt éreztem. Hazaértem. Elindultam egy irányba és most engem sem érdekelt, hogy milyen idővel és mennyit futok. Elhatároztam, hogy ha csipog az óra lassítok, ha nem csipog, viszonylag egyenletesen fogok futni.

Arra jöttem rá, hogy a hideg és az ősz az én évszakom. Van abban valami melankólikus, amikor megcsapja az embert a tüzelés semmivel össze nem hasonlítható illata (mondjuk majdnem megfulladtam, de olyan jó volt ezt szagolni). Vittek előre a lábaim és észre sem vettem a távot, amikor megszólalt a telefon: 1 km in 7:13. Hopsz. Pedig vagy kétszer lassítanom is kellett. Nem voltam fáradt, nem savasodtam, jól esett.

Nem nagyon voltak már utcákon, pedig nem volt későn. Igaz, igyekeztem olyan helyen futni, ahol kis eséllyel találkozom emberekkel. Egyedül akartam lenni a gondolataimmal. Furcsa ezt így leírni, de csak arra akartam figyelni, amire gondolok és közben kontrollálni a futást. 

Hopp, megint egy kili és mégegy. Észre sem vettem és máris 3 kilinél jártam. 45 percet akartam edzeni, ennyit láttam teljesíthetőnek. Érdekes módon 3,5 kilinél azon járt az eszem, hogy kibővítem 1 órára. Aztán rögtön azon, hogy még a legjobbak és akiket sokra becsülök (Ádi, Béla, Lacika, Futóbéka a teljesség igénye nélkül, de mondhatnám a teljes DK Teamet is) óva inti a kezdőket a túlhajszolástól. Nem megyek 1 órát, majd legközelebb.

A Pegazus csak úgy rótta az utcákat, öröm volt ez a futás, na. A közepén volt egy megingás, amikor 8 perc fölé csúszott a pace, de valami rejtélyes oknál fogva rátaláltam egy olyan mozgásra, ami sem a pulzusom nem emeltem, sem nem volt megerőltető és teljesen jól bírtam tartani.

Ja, közben volt egy kisebb költözés, így megint lőrinci lettem. Most mondanám, hogy Ádi, fussunk egyszer együtt, de neked az én tempóm séta. :)

Beigazolódott az a gondolatom, miszerint futás előtt legfeljebb 3 órával étkezem valami könnyűt és inni csak vizet iszom. Mondjuk ezt tartom már napok óta és letettem a kávéról is. Sokkal könnyebben mozogtam és a végén még meg is nyomtam kicsit. Aztán nyújtás és vége.

Folytatása következik.

ui.: after kép, hogy aki idáig olvasta, még tudjon egy jót röhögni. :)

Volt egy álmom: ha lefutok 5 kilit egyben, elmondhatom magamról, hogy futó vagyok. Ma megtörtént.

Futó vagyok. Furcsán ízlelgetem a szavakat. Nem gondoltam volna, hogy eljutok ide. Nem kishitűség, egyszerűen csak nem gondoltam, hogy valaha elkezdek futni.

Futó vagyok. Tele futó cuccokkal: cipő, technikai pólók, okostelefon, Endomondo Pro, hosszú ujjú téli futópóló. Jó érzés, amikor felöltözöm, belenézek a tükörbe és egy futó néz vissza rám.

Futó vagyok. De nem nagyképűségből írom ezeket. Még magam sem akarom elhinni, azért mantrázom.

Megvan a recept, ami működőképesnek látszik számomra futás előtt.

• max. 3 órával korábban evés,
• közvetlenül futás előtt 1,5 - 2 dl víz,
• hosszabb bemelegítés,
• tudatos útvonalválasztás.

Valahogy sokkal könnyedebb volt a mozgásom, mint általában. Nem azt mondom, hogy suhantam volna, de maga a futás könnyedebb volt. 

A végét megint meghúztam. Az avg pace nem lett a legjobb, de a táv és a futás milyensége most kárpótolt. Az összes eddigi futás után most éreztem először úgy, hogy maradt még bennem úgy 2-3 kili. A táv második felében a tempó egyenletes volt, ez mindenképpen előrelépés.

ui.: Fejérváry Dóri, köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem az Aldis cuccokra, nélküled ma megfáztam volna. :) És tejfölünk sem lenne. :)

Kiürült a város: (majdnem) minden Köcsög a Mátrában van. A FB kong az ürességtől, 5-6 ember boldogítja egymást a DK Team csoportban.

Tegnap láttam magam egy egész alakos tükörben és örömmel konstatáltam, hogy kisebb vagyok. :)

Elhatároztam, hogy innentől minden héten 10%kal növelem a távomat Siófokig: ma volt az első 5500 méteres táv. Elkúrtam. Nem kicsit. Nagyon. (Hogy egy klasszikust idézzek.

Elkövettem minden olyan hibát, ami ugyan megbocsátható lenne külső szemlélőként, hiszen "kiscsikó" vagyok még futóként (CsL, köszi a titulust, büszkén viselem), de magamra nagyon haragudtam a szenvedés közben. Mert ez a mai futás bizony szenvedés volt.

Ott indult, hogy éjszaka későn feküdtem le: ilyenkor másnap a futás sem megy úgy.

Reggeli még ok, lightban egy kis padlizsánkrém. Ebéd már későn, 13:00 körül, rántott karfiol és rizs. Ezzel még nem lett volna különösebb baj, csak a végére az a két kis kanál székely káposzta nem annyira hiányzott. Ez még később szóba kerül. Ami miatt azonban nagyon mérges vagyok - voltam magamra: víz. Iszonyat keveset iszok belőle és mivel nagy súllyal rendelkezem, könnyen veszítem el izzadtság formájában azt a keveset is.

Erre még külön rárakódott, hogy brutális elszúrtam az útvonalválasztást: emelkedő - lejtő - emelkedő - lejtő. Eszembe jutottak Koór Béci szavai néhány nappal ezelőttről és inkább belesétáltam, amikor némi savasodást éreztem a lábamban. Nem sok értelme lett volna erőltetni: nem vagyok én még készen arra, hogy emelkedőkkel birkózzak futás közben.

Futás közben aztán megéreztem a savanyú káposzta áldásos savtermelő képességét is a gyomromban.

Tanulságok:

• inni kell minden nap normálisan, mert a fogyókúra enélkül értelmetlen, illetve kell a méregtelenítés, a "kiszáradásról" nem is beszélve,
• oda kell figyelni a kajára futónapon,
• körültekintően kell megválasztani az útvonalat.

Lacika óva intett, hogy elfussam a végét vagy az elejét, hiszen nem hajt a tatár: most mégis kapkodtam a lábam, mert szerettem volna átlagban 8 perc / kili alá kerülni. Jelentem sikerült, bár kiköptem a tüdőmet a végére. Az önbecsülésemnek azonban kellett. Bocs Laci! :)

Át szeretnék állni a PK futásokra átmenetileg, mert amúgy is magas a vérnyomásom és ma párszor ráfogtam a pulzusomra és mintha igen magas lett volna. Remélem valaki tud nekem kölcsönözni pár futásra eszközöket hozzá...

A mai futásomat a mátrai különítménynek ajánlom, érezzétek jól magatok! :)

Tegnap este megpróbáltam időben hazaérni, természetesen nem sikerült. :)

Elővettem a DK-s pólómat és elöntöttek a Spar-os emlékek. Futni akartam, azonnal.

Kibotorkáltam az utcára, (Köszönöm a nyeles telek találmányát és a kiégett izzót a kinti lámpában, plusz a két ugráló boxert!) nyújtottam hosszan, hiszen nagyon hideg volt és elkezdtem futni.

Imádom az őszi és téli hideg estéket: mikor már minden szikrázik a hidegtől, látszik a lehelletem és olyan jó hazaérni a meleg házba. :) Tegnap sem volt ez másként. Hideg: pipa, lehellet: pipa, meleg ház: félpipa.

Szokatlan volt számomra, hogy milyen remek tempóban mentem az elején. Az első utca világos, a keresztutca viszont nagyon sötét: kell egy fejlámpa. Szokás szerint megtaláltam a kedvenc faágamat, ami belóg az útra.

A Fradi kocsma előtt tántorgó tömeg: vazze' meccs van ma? Vagy nyert egy pontot a Fradi és mindenki ünnepel csütörtök este? Tovahaladok. Azért is szeretek futni, mert olyan dolgokra figyelhetek fel, amelyeket kocsiból észre sem vennék. A haraszti rendőrségtől nem messze egy szökőkút található: egy baj van csak vele, hogy nem lehet megállapítani, hogy mit ábrázol.  Én tegnap úgy érzékeltem, mintha két hal lenne, de mókásan nézhettem ki, ahogy nyakamat kitekerve néztem megbabonázva a képződményt, miközben futottam tovább.

Szilárd elhatározásom volt, hogy lefutok egy 5 kilit simán. Sajnos megint jött az oldalszúrás. Véleményem szerint tudományosabban kell étkeznem és innom futásnapokon. Mivel általában este futok, de persze számomra általánosságban is igaz, hogy legfeljebb a futás előtt 3 órával ennem kell. Kipróbáltam 1 órával és 2 órával is, de nekem nem elég. Innom pedig muszáj valamennyit közvetlenül a futás előtt, mert a szervezetem gyorsan dehidratál.

A végén totyogásnak éreztem a futást, pedig átlagban 7:37-es tempóval mentem. Érdekes ez a tempó kérdés: valamivel több, mint 1 hónapja a 8 perces kili is távolinak tűnt, most meg a 7:37et totyogásnak érzem. Ebből is látszik, hogy a fejlődés kitartó munkával töretlen lehet.

Továbbra is Spar maraton, Ekiden váltó.

Vasárnap reggel, a rajt előtt még okosan betoltam egy 0,75 literes zoxigénnel dúsított italt, jó lesz az, úgyis szomjas vagyok.

Elbúcsúztunk a lányoktól Futóbékával, gyerünk a váltópontra. De mivel? BKV? Futóbéka: én bizony fel nem szállok, menjünk gyalog. Magamban: Margit,nooormális? Neki: ok, menjünk. És elindultunk gyalog az 56-osok teréről a Lánchíd pesti és budai hídfőjéhez...

Egy dologgal azonban nem számoltunk: amit reggel bevittünk ital, távozni készül hamarosan. Tudtátok, hogy az egész Andrássyn hosszában végig egyetlen nyilvános wc van és az is zárva? No, vasárnap már minden megoldás eszünkbe jutott. A legdurvább a pisiljünk a kukába mondat volt. És amint ez elhangzott, találtunk egy olyan kukát, amely szét volt nyílva.

A Nicsak ki beszél wc-s jelenete ugrott be nekünk, amikor a wc kitátja a száját és várja a pisit. :)

A Balett intézet mellett már majdnem elveszítettük a fejünket és az első mellékutcában intéztük a dolgunkat. De győzött a józan ész a kb. 150 kilós motoros rendőr látványa. Tovább mentünk, de már csak kínunkban mosolyogtunk.

A Bajcsy - Andrássy sarkán kaptunk egy használható ötletet: menjetek az Erzsébet téri bokrok közé. Átnéztünk és ebben a pillanatban megjelent kb. 3500 - 4000 futó és elállták az utat. Nem volt mit tenni, beálltunk a sorba és szépen elkocogtunk a fordítóig, majd onnan tovább a bokrokhoz.

Egyébként a Lánchíd nagyon messze van a Hősök terétől, gyalog. :)

Epilógus, avagy szombat esti beszélgetés Apámmal:

Apám: Nem gondoltam volna, hogy egyszer azon kívül, hogy szentségelve állsz a lezárt Andrássy út előtt a kocsival, részt is veszel egy futóversenyen.

Én: Hát én sem.


Túl vagyok életem első futó versenyén. Én, aki alig több, mint 1 hónappal ezelőtt még azt sem gondoltam volna, hogy valaha közöm lesz egy futócipőhöz. Vagy egyáltalán többet lefutok, mint mikor kutyaséta alatt üvöltve rohanok a boxer után. De megtettem.

Szeptember elején elhatároztam, hogy megváltoztatom az életem. Új munkám lett, az egészségemet is rendbe akartam tenni. Sokat beszélgettema kibertérben Csesznok Lacival, néztem a képeit és egyre inkább kedvet kaptam. Bejárhatok idegen tájakat, egészségesebb lehetek és talán még fogyok is.

Belenéztem DK blogjába, elkezdtem olvasni a bejegyzéseket. Elkapott a láz. Azt tudtam, hogy elég dagadt és elég köcsög vagyok, de hogy egyben megvan-e minden bennem…gondoltam, megpróbálom. :)

Felhúztam otthon egy pólót, egy cipőt és elmentem az „első 5km-em” edzésterv első napjára. Másnap nem nagyon tudtam járni, de megcsináltam. A végén érdekes borzongás futott át rajtam és boldog voltam. Nem is boldog, mert az inkább csak másnap, inkább elégedett. Majd meg döglöttem, de megcsináltam. Azonnal post a FB-re, DK Teamen belül óriási gratulációk.

Aztán pár nap múlva lenéztem a NKE-re. Iszonyat jó volt a köcsögök között, nem is gondoltam volna. Elkapott a versenyláz, körbe akartam menni a Margitszigeten. Elhatároztam ekkor, hogy legyőzöm a korlátaimat. Azóta is minden alkalommal körbemegyek a Szigeten, most már egyre kevesebb sétával. :) PBéla nagy példakép ebből a szempontból, mégha néha úgy is gondolom, hogy túlhajtja magát.

Aztán Laci felvetette, hogy nem akarok-e a Sparon indulni. Én, vazze? Dehogy akarok. Illetve dehogynem. Na jó, de milyen távon?! Ekiden. Egészségedre Lacika. Szervezés, csapategység kialakítás, névprobléma (Futóbéka a mai napig nem szerette meg igazán), feminista nagyggyűlés, női elnyomás, csapaton belüli erőszak :).

Közben Siófoki Panoráma Kör Vacyval. Ja, és el ne feledjem, hogy új szerelmemhez szükséges eszközök beszerzése: Pega Plus 28, technikai pólók, mert pamutpólóban futni nem vicces. Bátorító szavak mindenkitől, DK Teamen belüli barátkozások,sok felejthetetlen pillanat (első futás az új cipőmben, rövid technikai póló húzogatása futás közben, Endomondo el nem indítása Siófokon, fogadalmak, elismerő kollégák hada stb.)

Szenvedéllyé vált lassan a futás: a Feleségem már azt kérdezi, hogy lesz-e hétvégén futós program vagy szervezhet végre ő is valamit. Az állóképességem javul, a súlyom fogy (1 hónap alatt 8 kiló lement, pedig csak futok és kicsivel tudatosabban étkezem), boldog vagyok a futástól. (Úristen, ezt a mondatot tényleg én írtam?! :))

Aztán eljött a nagy nap előtti utolsó NKE: boldogság, mindenki készül a hétvégi Spar-ra, a speeDKontroll külön megbeszélést tart és a végén sütizünk. Kivételesen kocsival megyek, mert éppen arra volt egy megbeszélésem. Laci és Andi jön velem haza, mert éppen arra megyek, amerre ők is laknak…villanás…állunk az út szélén, telibetrafáltak minket oldalról. Két napig nem térek magamhoz, a péntekem csőd, a szombat kicsivel jobb, de a 3 kilis bemelegítő futásom legalább valamennyire jól sikerül, egy öreg hölgy még meg is dicsér, milyen kitartó vagyok.

Imádkozok, hogy se Andi, se Laci versenye ne dőljön dugába miattam. Vasárnap 8 körül már kint vagyunk, Laci velem jön, Andival a fotózáson találkozom. Feszült vagyok nagyon, remélem minden ok lesz?!

Az én futásom jól sikerül, PB-t futok 5kmen. Az egész családom kint van a versenyen, a 3,5 éves lányom is szurkol nekem. Felemelő érzés.

A speeDKontroll csapata egészen jól teljesít, mindenki boldog. Én csak akkor először, amikor Lacit kétszer látom futni, majd személyesen is beszámol, hogy 4:46os átlaggal ment végig.
Andival a Petőfi híd környékén találkozom verseny közben, már a 27. kili, de simán megy el mellettem. Futás közben pacsizom még Gergővel, Ancsurral, Ernával és ki tudja hány DKsal. Befutok a váltózónába, keresem Noémit, aki a kezembe nyom egy rózsaszín táskát és már el is viharzik. Jól áll nekem a rószaszín, de inkább eltüntetem a Spar szatyorba. :)

Visszaérek a befutóhoz és tapsolok mindenkinek, de csak akkor nyugszom meg, amikor egymás után beérkezik Futónyuszi és Szilvi Főni is. E örömmm e bódottá’! :) 

A sírás kerülget, de tartom magam! Életem első futóversenye, tele drámával.

Összességében egy akkor adrenalin löketet kapok az egész eseménytől, ahogy futócuccban járkálok egész nap és részese vagyok, hogy már most nagy terveket szövök, de erről majd később. :)