A kedves Olvasók és érdeklődők jóvoltából, illetve saját magam elhatározásából és abból a felismerésből kiindulva, hogy itt az ideje komolyabban vennem a dolgot, elköszönök a blog.hu oldalaktól és a továbbiakban itt folytatom a blogolást:
Köszönöm az eddigi figyelmet, maradtok tisztelettel és várom továbbra az érdeklődőket! :)
Üdv,
Fut a Szabi
Tegnap este megmértem magam: a balatoni nyaralás alatt ugyan futottam, de kevésbé tudtam és akartam odafigyelni az étkezésre. Keveset ettem, illetve pont eleget, de nem nagyon válogattam. A testépítők talán csaló napnak neveznék, ahogy ettem. Igaz, a fagyit például kihagytam, de lecsúszott némi zsemle. Mindegy. Úgy voltam vele, hogy ennyi belefér. Legnagyobb megdöbbenésemre a tegnap esti mérlegelés alkalmával -1.5 kg-ot mutatott a kijelző.
Csinálom szépen az edzéstervet a céltáv lefutásához, szinte minden nap futok, ha kimarad egy nap, akkor másnap pótolom. Elhatároztam, hogy a ma reggeli etapnál azon leszek, hogy bemenjek 100 alá. Legyen ez egy meglepetés nekem és mindenkinek, aki szurkol nekem.
Mielőtt elárulom, hogy sikerült-e, álljon itt örök mementóként két képsorozat.
BEFORE
A képen látható egyén is én vagyok. A fotók 2013. 06. 21. napján készültek, mielőtt nekiálltam volna a programunknak. 153+ kg vagyok, pontosan már soha nem fogjuk megtudni, mert a mérleg akkor mért meg először, tehát nagy valószínűséggel több is lehettem.
AFTER (DURING)
Na, ez vagyok most igazán én. Szemmel láthatóan nagy a változás, azt gondolom. :)
A mai súlyom: 99.7 kg.
Kismilliószor leírtam már, hogy nem volt buktatóktól mentes az út, amin járok. Többször fel akartam adni. De mindig előttem lebeg Ali egyik mondása: "A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik."
Kőkemény edzéseken, betonkemény lelki megpróbáltatásokon mentem keresztül, de mindez nem számít, mert ráléptem egy útra, amelyről már nem akarok letérni.
Sokan vannak mellettem, hála Istennek. Sokakat motiválok, ami a mai napig izgalmas számomra.
Elértem egy nagyon fontos állomáshoz. Mostantól egy új életszakasz kezdődik. Még mindig nem tartunk az Afternél, mert menet közben megjött az étvágy és új célokat tűztem / tűztünk ki. De ezekről majd egy másik blogban. Most kicsit még csendben, belül ünnepelek.
Hegyi Csabi, köszönök minden segítséget, amit eddig kaptam. Nem tudom megítélni, mennyire voltam jó tanítvány, de mivel az út során szerintem jó katonaként viselkedve minden parancsot végrehajtottam, nincsen lelkiismeretfurdalásom. Megyünk tovább! :)
Nagy Dóri: még mindig aszerint étkezem, ahogy az elején azt megbeszéltük. Nagyra értékelem, hogy több heti nem beszélés után is mindig készséggel állsz rendelkezésre!
Pocak Barátom: motivátor! Go! Go! Go!
Bogi: a TÁRS, a FELESÉG. Köszönöm! <3
Köszönet Pantocsik Ferinek a gpx-ért!
(sorry, hogy nem tudok mindenkit név szerint említeni :))
Reggel 3:15, csörög az óra. Mi a tököm? Most feküdtem le. Attakurva futballtörténelmet láttam. Áhh, alszok még egy kicsit. 3:20, megint csörög az óra. Mi a tököm már megint? Ja, Ulrik futása. Menjek, ne menjek? Jani még nem írt, hogy otthonmarad. Ha visszaalszom és nem megyek, letépi a fejem és hónapokig fogom hallgatni. Kikászálódom inkább. Úristen, még sötét van. Tuti nem vagyunk normálisak.
Felöltöztem, bekapom a szőlőcukrot, indulás. Hideg van Üllőn, mi lesz így a városban? Napnak nyoma sincsen. Vonatra fel, máris robogok befelé. Metróval nem érnék oda, muszáj tekernem. Átérek a Batthyány térre. Ulrik és egy lány álldogálnak a villamos megállóban, kicsit tanácstalanul. 4:41 van. Mindjárt indulunk. Jani is megjön. Röhögcsélés és hirtelen kis csapatunk 15 fősre bővül. Rövid bemelegítés és indulás. És elindul az eddigi legérdekesebb futásom, kirándulásom.
Füles be, indulás. Nézem Ulrikot, látszólag nincsen jobb állapotban, mint én fizikailag. Nyilván sokkal többet fut, de nem tűnik edzettebbnek. Mégis olyan tempóval indulunk, hogy megijedek és már azon töröm a fejem, mikor tudnék tisztességesen kiszállni. Franklin lépcsőn fel. Itt ennyi lépcső van? Laktam itt korábban, soha nem jártam azonban erre felé. Milyen kérók vannak itt, hihetetlen. Alig 800 métert tettünk meg, de átváltok bőrlégzésre inkább. Hála Istennek megérkezünk a Halászbástyához.
Nincsen napsugár, de legalább van felhő. Megpihenünk kicsit és már megyünk is tovább. Várkörre indulunk, olyan helyeket ismerek meg, amelyeket még soha nem láttam itt. Nyilván az én hiányosságom, hogy 13 év alatt, amióta Pesten élek még nem jutottam el ide, de most csak kamillázok. Rengeteg lépcső van a Várban. Oroszlános udvar, kis fekvőtámasz, megyünk is tovább, körözünk a Várban, lépcsön le, lépcsön fel, keringünk, mégsem térünk szinte ugyanoda vissza. Aztán indulás tovább, fel a Citadellára.
Nagyon hosszú lépcsősor, fel egészen a Cicadelláig ( :) ) Sok megállóval haladunk, amit annyira nem bánok. Elfutunk egy szoborcsoport mellett, ahogy nagy vallások jeles képviselői vannak egymás mellett. Szinte csak olyan helyen futunk, ahol még életemben nem jártam. Picit szégyellem magam, ugyanakkor felemelő érzés is egyben, hogy a városnak ilyen részei is vannak. Közben a társaság, ahol csak Janit és Ulrikot ismerem egyre inkább kezd ismerőssé válni. Kicsit olyanok vagyunk, mint valami pozitív őrült sorsközösség. Ki mások kelnének 3:30kor egy futásért? A legjobb az egészben, hogy a csoport minden tagja nagyon pozitív. Senki nem néz ki, bár jól láthatóan azért olyan emberek vannak itt, akik korábbról ismerik egymást. Befogadnak. Jól esik. Spannol, jobban megy a futás is tőle. Szenvedünk fölfelé, mosolygunk lefelé.
Ulrik idegenvezet, mondja az irányt. Fotózunk, csapatképet csinálunk, röhögcsélünk, közben ébred a város. Előbújik a nap is, most már tudunk igazi napsugaras fotókat is csinálni. Rohan az idő, rohan a táv, elértünk 8 kilométerhez és lecsatlakoznak páran a Gellér térnél.
Ulrik érdeklődik, hogy ki megy vissza a Batyira. Én mindenképpen, mert ott a bringa. Ok, akkor lefutunk a Panoráma - körúton (?). Kicsit nagyobb tempóra váltunk. Ettől is nagyobbra? A telefonom megmakacsolta magát, Pantocsik Feri telefonján próbálom követni hol járunk, mennyi idő és mekkora táv telt el. És hogy lássam is a kijelzőt, muszáj Feri közelében futni. Elsőre nem tűnt olyan nehéznek. 1 kilivel később azért kapkodtam a levegőt...
Leérünk a Várkert mögé, Hefter Józsi kacsint rám és biztat. Pont jókor, mert éppen kezdem elveszíteni a hitem abban, hogy én innen még vissza tudok futni a Batyira. Kocogásra váltok, de próbálom nem szem elől téveszteni Ulrikékat. Be is érem őket a Várba felvezető lépcsősornál. Megint a Palota útnál vagyunk, keresztül megyünk a váron és pár perc múlva a Battyhány tér környékén vagyunk. Ránézek az órámra: az előző 2 óra futással telt el. Ferire nézek: mennyi lett a táv? 12.75 km. Életem leghosszabb és legizgalmasabb futása. Egyben a leghajnalabbi. 4:45kor start, 6:48kor finish. Futás, sétákkal és városnézéssel tarkítva. Olyan helyeken jártam, amikről eddig nem is tudtam. Láttam ébredni a várost. Futottam együtt szimpatikus emberekkel. Jövök még! :)
Update: megfogadtam, hogy bebizonyítom a Feleségemnek, hogy kibírom alvás nélkül a mai napot. Délután 3i bírtam és bekómáltam :)
Update 2: monológ formában terveztem megírni a blogbejegyzést, de akkor viszonylag rövid lett volna. Bakker, úristenmennyilépcső, mégmindiglépcső, naneeee stbstb. :)
Régen jelentkeztem, mert valami ütősről akartam újra postolni. Mostanában a futás nagyon komolyan begyűrűzött a mindennapjainkba. Voltunk Gödöllőn egy futóversenyen, ahol futás közben is készültek fotók. Néhányat feltöltöttem már a FB profil alá, de csináltam egy during montázst is.
A két kép között különbség:
Mindenkit csak bíztatni tudok a változtatásra. Ha szükséged van támogatásra vagy csak át szeretnél billenni egy holtponton, szívesen válaszolok mindenkinek! Ez itt nem a reklám helye. Én is elkezdtem valahogy. Merj kérdezni, mert néha csak egy jó szó hiányzik, hogy belekezdj!
Hiszek abban, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva egy nagyon komoly hírről fogok tudni beszámolni. Most ezért hajtok, megteszek érte mindent. Hála Istennek, még mindig mellettem, akik eddig támogattak! Köszönöm nekik és azoknak is, akik nem támogatnak: tőletek nyerek energiát meló után az esti edzéshez ;)
A támogatóimnak: ha TI Velem, akkor ki ellenem?
101.4 kg voltam néhány nappal ezelőtt. 153 volt a súlyom, amikor először megmért a mérleg. Ez kb. 52 kg súlycsökkenés. Elvesztettem a teljes testsúlyom 30%-át. Megoszlanak a vélemények ezzel kapcsolatban. Félreértés ne essék, jól esnek a bíztató szavak mellett az aggódó felhangok is. DE! Szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba egy blog bejegyzés formájában, hogy ne kelljen egyesével magyarázkodnom.
Szóval, amikor az egész programot elindítottuk Csabival, akkor volt egy nagyon komoly kikötésünk: nem mehet az egészségem rovására. Ez persze elég tág fogalom, mert mi az, ami már az egészségre ártalmas? Túl sok edzés? Túl kevés energiabevitel? Kőkemény gyakorlatok?
Van egy kitűzött célunk, amit csak azok tudnak, akik jártak már nálunk mostanában ( ki van plakátolva az egész ház...), illetve a Feleségem és Csabi. Ezért a célért kezdtem el az egészet csinálni, ezért küzdök nap, mint nap, ezért öltöztem fel totál kedvetlenül tegnap este és toltam le 6 kilométert, ezért megyek ma az edzőterembe, ezért tekerek majd át Gyömrőre Street Workoutolni és folytathatnám a sort.
Az első lépcsőfok, ami egyben a korábban kitűzött cél is: nagyon közel van. Igen, időközben célról módosult első lépcsőfok kategóriába. Mert nincsen megállás, komoly terveket forralok, forralunk. Nem tervezek a végtelenségig fogyni, nem akarok bizonyítani a továbbiakban senkinek, semmit: eddig is csak magammal "versenyeztem", nem másnak akartam elsősorban bizonyítani. Átalakítom a testem inkább.
Látni kell, hogy ha az ember beteszi a munkát, akkor ki tudja venni a gyümölcsét is. A következő szavakért Csabi és Dóri is a fejemet fogja venni, de muszáj leírnom. Az étkezés során eljutottam egy olyan stádiumba, hogy ha kevésbé figyelek, akkor sincsen baj. Belefér egy túró rudi, pár kocka étcsoki, néha egy - egy karika szalámi vagy éppen rántott tök. Nem vagyok szent, nem is akarok annak látszani. Ember vagyok, aki néha hibázik. Nem mondanám bűnözésnek, nincsen lelkiismeret furdalásom. Miért nincsen? Mert tudom, hogy a szervezetem katabolikus állapotban van a legtöbb esetben és elégetem a következő edzésen a bűnözve elfogyasztott ételeket. Hogy minek szívatom magam? (Igen, szívatom, mert egy - egy karika szalámi ledolgozása az edzésen dupla erőbedobást igényel.) Mert nem rohanok sehova. Az idő nekem dolgozik és ha Csabi néha elégedetlen is a leadott súly mennyiségével, azért titkon ő is tudja, hogy itt már azért nem olyan könnyű, mint 150 kilós koromban, amikor olvadtak le a kilók rólam. Dolgozom becsülettel, amikor bekapok egy kocka étcsokit pontosan tudom, mennyi fekvőt kell megcsinálnom pluszban. De nem pofázok, hanem szépen megcsinálom. Heti szinten legalább 3-4 alkalommal edzem, nincsen rossz érzésem alapvetően. Tudom, hogy hiba, de egyelőre nem versenyre készülök.
Alkoholt nem iszok már 9 hónapja, meglehet, soha többet nem fogok. Szénsavas üdítőket is hanyagolom, nagyritkán egy alkoholmentes sör fér bele, de csak a feeling miatt. Alapból vizet iszom, edzés után izotóniás italt, ha eszembe jut. Futás és edzés közben nem szoktam inni: nem helyes feltétlenül, de így szoktam meg.
A BMI számom (megjegyzem nem érdekel a testtömeg index mérés) szerint még mindig súlyosan elhízott vagyok és a korrekt súlyom: 75-92 kg között lenne. Ezért is egy baromság testtömeg indexet méregetni szerintem. Nem akarok 92 kg lenni, nem kell megijedni. Nem fog elkapni a gépszíj, tudatos vagyok és szerintem Csabi sem engedne 95 kg. alá.
Summa summarum: köszönöm az aggódó szavakat, tényleg jól esnek. Senki ne érezze úgy, hogy ezzel a posttal szeretnék visszavágni, mert már unom, hogy velem foglalkozik. Sőt! Csak a megnyugtatás vezérelt. Nem vagyok beteg, soha ilyen egészségesnek nem éreztem még magam. Még egy kicsi hátra van az első állomásik, aztán majd beszámolok az újabb célokról, ha eljutottam ide.
Továbbra is számíthatok a szakemberek segítségére, nincsen mitől tartanom: Nagy Dóri (legtöbb esetben virtuálisan, de bármikor élőben is) és Hegyi Csabi (legtöbbször élőben, de bármikor virtuálisan is).
Köszönöm az eddig velem töltött idejüket! Biglike! :)
Mostanában egyre többször gondolkodom azon, hogy miért is csinálom. Nyilván van erkölcsi / morális alapja a dolgaimnak, miszerint egészséges szeretnék lenni, mert látni szeretném a gyerekeimet még 25-30 év múlva is. Ez nagyon nemes gondolat, ez mozgat főként.
Elér az ember azonban egy olyan szintre, ami sokkal korábban eljött, mint az vártam, tekintve, hogy alig egy éve csinálom az edzéseket, amiko
r érdemes megállni egy pillanatra és elgondolkodni azon, miért is éri meg fáradtan /fizikailag/ felkelni reggel. Vagy egy nap két edzésen résztvenni.
Aztán kedd reggel eljött a megvilágosodás. Hétfő este kettlebell edzés volt, Csabi jótékonyan a 20 kg-os bellt tolta elém, ezzel dolgoztam 60 percet. Elég fáradtan érkeztem, de talán pont ezért életem egyik legjobb edzése volt ez. Akkor még nem fájt semmi gyakorlat, nem úgy, mint most, szerda délután.
Hétvégén sokat futottam, mármint magamhoz képest sokat. Kedd reggel ráálltam a mérlegre: 104.2 kg. 49 kg leadva. Karnyújtásnyira a cél. Felszabadult iszonyat mértékű endorfin. Remegett a kezem és a lábam még a hétfő esti edzéstől, de olyan boldog voltam, mint nagyon régen. Másfajta boldogság ez, mint amit általában érez az ember: mellettem a családom, nyilván ők adják a nyugodt hátteret. Más minőségű boldogság. Elértem valamit, kezdem úgy érezni, hogy életformává vált a mozgás és az életvitel.
Hát többek között ezért is éri meg. Ezért megyek ma este még 10 körül futni egyet, ezért kelek reggel hajnalban, hogy letoljam a 6.5 kilimet. Ezért megyek holnap este Spartan Fighter edzésre, Hegyi Csabihoz. Mert kell a flow.
Most egy olyan post jön, amiben szinte egyáltalán nem esik szó rólam. Háttérbe vonulok, mert nem az én teljesítményem az, ami előtt most kalapok emelek.
Van mellettem egy NŐ! Egy FELESÉG! Egy olyan TÁRS, amilyet mindenkinek csak kívánni tudok. Nem vagyok egy könnyű jellem, de erről Ő többet tudna mesélni. Ő mégis mindig mellettem áll, egy pillanatra sem merül fel egyikünkben sem, hogy a másikat cserben hagyjuk.
Ma nagy dolgot vitt végbe. Ő erről nagyon szerényen nyilatkozna, ezért nekem kell megírnom egy beszámolót a saját szemszögemből, aztán remélem ő is megteszi ezt majd.
10 év - 10 km futóversenyen voltunk ma és vegyes párosban teljesítettük a távot. De ugorjunk kicsit vissza az időben. Amikor Bogi áldott állapotba került és mindvégig, amíg ez kitartott, magára kapott pár kilót. Nem nagy dolog ez a terhesség alatt. Megszületett egy ördögfióka egy kis angyal és Bogiról leolvadt 20-22 kiló. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, gyorsan visszaszedett ő 5-6 kilót, én 10-12 kilót. Nem számított, hogy este 10-kor már nem eszünk pizzát: könnyen jött, könnyen megy.
Aztán én elkezdtem a Canossa - járásomat és Bogi egy ideig csak figyelt. Mindenben támogatott persze, de nem merült fel komolyabban, hogy neki is kezdenie kellene valamit. Aztán egy nap valami megváltozott. Azt gondolom elhitte, hogy ő is meg tudja csinálni. És belevágtunk egy nagy kalandba. Először csak óvatosan, mert Boginak nincsen nagyon sportos múltja, nem akartuk túlterhelni azonnal. Egy kis edzés esténként otthon, séták Ábellel, finomkodás.
Bogi kitartó volt. Én bíztam benne végig, ő meg követte hűen az utasításaimat, ötleteimet. Csináltuk együtt és könnyebb volt. Könnyebb lett. Megértette a belső motivációmat (nem mintha addig nem értette volna), megértette, miért megyek egy esti edzés után reggel 8-ra spinningre. Addikt lett az edzések iránt.
Eljött a pillanat, amikor a kardióra kellett rámenni. Mi legyen az? Nem tud sokat távol lenni otthonról, hiszen Ábel ellátása sokszor sajnos rámarad egyedül, ha nekem dolgom van. De a futáshoz nem kell messzire menni, lehet a tömb körül is vagy nagyobb körben a telepen, amíg sétálunk ketten a gyerekkel vagy éppen otthon vagyok én a Kismackóval.
Bogi szemében az első futás előtt nagy bizonytalanságot láttam. És az is volt. Lehet nem fogja beismerni, de így volt. Kezdő futók gondolatai. "Menni fog ez?" "Persze, hát suliban is ment simán. Igaz, 13-15 éve volt, de akkor is." "Áhhh, nem fog menni." "Megpróbálom, aztán legfeljebb hazajövök." De nem jött. Végigszenvedte. Kellett valami motiváció, hogy másnap is elmenjen. Kellett valami, amitől rendszeres lesz a mozgás. Edzésonline.hu, 5 kmes edzésterv kezdőknek. Fokozatosság mindenekelőtt. Belevágsz? Bele.
És elkezdte. 6 héten keresztül futott rendszeres időközönként. Rengeteg munkánk van abban, hogy nem vitte el a lendület. Bogi olyan ember, aki nagyon tud lelkesedni. Veszélyes volt, hogy ha egyszer is belefut a séta időbe és nem fárad ki tőle, akkor onnantól kezdve elveszti a lelkesedését az edzésterv iránt és futni fog kontrollálatlanul. Elképesztően fegyelmezetten végigcsinálta a 6 hetet.
5 km. Egy futónak nem nagy táv, mások ennyi alatt melegítenek be. De egy kezdő futónak mindig az első nagy cél. Boginak is az volt. Nekem is, hogy lehetővé tegyem számára az élményt, amit az első futóverseny jelent. Én sem vagyok törzsvendég a futóversenyeken, de már elvesztettem a szüzességem. A szombat éjszaka várakozással teli volt. Vasárnap reggel már korán kiértünk, hogy Bogi szokja a légkört.
Eltoltunk egy csoportképet
majd elindultunk és 6,5 km múlva váltottunk. Futhattam volna Bogival végig, mert valószínűleg bírtam volna a tempót. De fontosnak éreztem, hogy ott legyek, amikor célba ér és megörökítsem a pillanatot. Lássa azt, mennyire boldog, mert egy út véget ért. Az én szememben ő ma futó lett. Nem érdekel a szakma, hogy kit tart futónak és kit nem: számomra a Feleségem futó lett ma. Tudom, hogy megyünk tovább, készülünk a következő megméretésre és boldogok vagyunk, hogy mertünk változtatni az életünkön néhány hónappal ezelőtt.
Kis lépésekben haladunk, vannak közeli, közeljövőbeli és távoli céljaink. Megbeszéljük, reálisan felállítjuk és ennek érdekében cselekszünk. Nagyon szisztematikusan készülünk. ÉS a legjobb az egészben, hogy EGYÜTT csináljuk.
Nagyon büszke vagyok a Feleségemre! Szeretlek!
Vasárnap a Papp László Sportarénában a helyed! Miért? Mert rengeteg újdonsággal várunk Téged! Ha otthon maradsz, kimaradsz egy nagy buliból! Proteinnel felturbózott fagyi, legfrissebb Peak Man magazin, elismert sportolók és végül, de nem utolsó sorban gyönyörű Peak Girl-ök várnak egy megújult standon!"Eléggé bosszús vagyok" - állt nekem tegnap a kedves Feleségem. "Régóta nem írtál a blogra. Pedig közben voltál T-Rexezni is!" Igaza van, most pótolok.
Kezdjük a legfontosabbal, legalábbis számomra legfontosabbal: 105.9 kg vagyok most. Közeledik a cél. A súly önmagában nem sokat ér, ezzel az erővel lehetnék 110 kg is. Nem is ez számt igazán, hanem az, hogy kb. 2 hónapig stagnált a dolog, igaz nem is tudtam annyit edzeni, ám most újra felcsillant valami. Nem rossz eredmény a súly megtartása, de ezen a szinten -és nem akarok nagyképű lenni- már nem vagyok elégedett ezzel. Annak ellenére sem, hogy nem tudtam eleget edzeni. Viszont a diétát 98%-ban tartottam. Nyilván Csabi itt is 100%kal lenne elégedett, megvallom: hibáztam.
Nyertem egy bérletet a Prímába, így alkalmam nyílik kipróbálni néhány egyéb edzést is a Sparta és a Spinning mellett. Futásra most kevesebb idő jutott, megírom mindjárt az okokat. :)
Nos, vágjunk is bele izibe'. Elmaradtak a futások mostanában. Kacérkodtam a gondolattal, hogy Jani barátom által már sokszor méltatott T25 Shaun T-vel edzést kipróbáljam. Meg kell mondjam, elég szkeptikus voltam. Janit mindig meghallgattam, amikor erről beszélt, de mivel kardio edzés alapvetően, arra meg ott van nekem a futás és a spinning: hát gondoltam annyira nem érdekel. Kissé elkeseredtem, hogy nem indul meg a súlyom a 108 kg-ról, így mivel nem volt veszíteni valóm, letöltöttem és elkezdtem az Alpha programot. Brutál. Már az első napi program után is ez a szó jutott eszembe róla: 25 perc kardio pihenés nélkül. 4 nap alatt 1.5 kiló ment le rólam. Izzadtam, küzdöttem, mormogtam magamban, de tény, hogy működik. Már a második hetet kezdtem és nem csökken az érdeklődésem.
Közben a Húgommal is ellátogattunk egy TRX (Feleségem szerint Tirex:)) órára. Steve tartotta a Prímában. 6 csaj, meg én. Felemelő érzés volt 108 kilós pasiként a csajok között full kezdőként...nyöszörögtünk, prüszköltünk, de végigtoltuk. Akkor még nem fájt...másnap viszont :) De visszatérek, ha nem is TRX-re, de Gflex-re mindenképpen. Csabival megegyeztünk, hogy picit ugyan statikus mozgás, de egy próbát mindenképpen megért. Ki tudja, talán még meg is tetszik? :)
Közben szembejött velünk pár futóverseny, amin vagy váltóban vagy egyéniben indulunk a Feleségemmel. Nem is mondtam még mennyire büszke vagyok rá: nagyon szépen fejlődik a futásban, illetve a kilók is csak úgy olvadnak lefelé róla! November, Siófok, jövünk!
Aztán tegnap egy nem várt favorit ütötte fel a fejét a kardio edzések sorában: a kerékpár. Mivel nem akartam kocsiban hazaszállítani Lőrincről, így elsőre hazatekertem vele Üllőre. 15 kilométer, kerek 1 óra alatt. 4 perc / km. Mások ilyen sebességgel futnak. De nem érdekel most ez, mert az eufória elnyom mindent. Kinyílt a világ, más perspektívát ismertem meg tekerés közben. Nyilván a spinning órák nélkül ez nem jöhetett volna létre és az sem zavart, hogy átfáztam és még két órán át remegett a lábam, miután leszálltam. Évek óta az első hosszabb bringázásom volt, de biztos, hogy nem az utolsó. Lefekvés előtt már a vonatbérletek árát nézegettem...ha esetleg munkába akarnék járni bringával...
Étrendben ici-picit lazítottunk csak, továbbra sem eszünk persze nagyon zsíros ételeket, de mivel sokkal többet mozgunk, picivel többet is eszünk. Szénhidrát forrásainkat ezentúl is megválogatjuk, de néha azért egy Túró Rudi belefér. Összességében ebben a témakörben elmondhatom, hogy kitapasztaltuk, hogy mi fér bele és mi nem. Messze nem vagyunk / vagyok szakember, de fényévekkel többet tudok az étkezésről, mint bármikor gondoltam volna. És a felszedett tudás kamatozik a fogyásban.
Futás: pulzuskontroll edzéseket tartok mostanában, illetve legutóbb picit elengedtem magam. Kijött egy jobb eredmény, de a pulzusom tuti az egekben volt. Lőrincz Olival felvettem a kapcsolatot, megbeszéltünk több mindent, aminek az eredményéről hamarosan beszámolok. Nem feledtem el a célt ezen a téren: Great Wall Marathon :)
Ráadásként még valami. Sokat gondolkodunk mostanában, hogy mi is a mi utunk. Merre felé tart az életünk, hova akarunk eljutni, mik a céljaink. Egy dologban mélységesen egyetértünk: soha nem akarunk többé túlsúlyosok lenni. Ez már önmagában nagy eredmény: belátjuk, hogy eltévedtünk, de most próbáljuk viszonylag hatékonyan a jó utat megtalálni. Azonban zajlik egy másfajta útkeresés is: én néhány hete érzem azt, hogy talán az egészséges életmód és annak missziószerű hirdetése az én utam. Nem tudom megmondani, miért gondolom így (talán a sok támogató üzenetnek köszönhetően vagy látva, hogy hány embert motiválok, akár tudtomon kívül is), de egyre erősebb az akarati tényező. Tudom természetesen, hogy rengeteg munka áll még előttem, mire valamilyen szinten is a közelébe tudok kerülni annak, ahova szeretnék eljutni, de jelzem: elindult valami. Nézegetem a képzéseket, olvasgatom a szakirodalmat, bújom a külföldi anyagokat...aztán ki tudja...
A megfelelő étrendnek tartalmaznia kell a szervezeted számára fontos mikro-és makro tápanyagokat (vitaminokat, ásványi anyagokat, fehérjéket, esszenciális zsírsavakat és szénhidrátokat), melyeket több kisebb részre bontva, azonos időközönként kell fogyasztanod a nap folyamán. Tehát reggelire egy kávé, ebédre egy szendvics és vacsorára egy pizza nem nevezhető egészséges étrendnek. Mindez tényleg drágább lenne vagy ez is csak egy kifogás a lustaságra?
