Mostanában egyre többször gondolkodom azon, hogy miért is csinálom. Nyilván van erkölcsi / morális alapja a dolgaimnak, miszerint egészséges szeretnék lenni, mert látni szeretném a gyerekeimet még 25-30 év múlva is. Ez nagyon nemes gondolat, ez mozgat főként.
Elér az ember azonban egy olyan szintre, ami sokkal korábban eljött, mint az vártam, tekintve, hogy alig egy éve csinálom az edzéseket, amiko
r érdemes megállni egy pillanatra és elgondolkodni azon, miért is éri meg fáradtan /fizikailag/ felkelni reggel. Vagy egy nap két edzésen résztvenni.
Aztán kedd reggel eljött a megvilágosodás. Hétfő este kettlebell edzés volt, Csabi jótékonyan a 20 kg-os bellt tolta elém, ezzel dolgoztam 60 percet. Elég fáradtan érkeztem, de talán pont ezért életem egyik legjobb edzése volt ez. Akkor még nem fájt semmi gyakorlat, nem úgy, mint most, szerda délután.
Hétvégén sokat futottam, mármint magamhoz képest sokat. Kedd reggel ráálltam a mérlegre: 104.2 kg. 49 kg leadva. Karnyújtásnyira a cél. Felszabadult iszonyat mértékű endorfin. Remegett a kezem és a lábam még a hétfő esti edzéstől, de olyan boldog voltam, mint nagyon régen. Másfajta boldogság ez, mint amit általában érez az ember: mellettem a családom, nyilván ők adják a nyugodt hátteret. Más minőségű boldogság. Elértem valamit, kezdem úgy érezni, hogy életformává vált a mozgás és az életvitel.
Hát többek között ezért is éri meg. Ezért megyek ma este még 10 körül futni egyet, ezért kelek reggel hajnalban, hogy letoljam a 6.5 kilimet. Ezért megyek holnap este Spartan Fighter edzésre, Hegyi Csabihoz. Mert kell a flow.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.