Szombat reggel 9. A nap már sokkal korábban elindult, mégis izgatott vagyok. Előkerült a futócipőm. Mert az nem lehet, hogy annyi hű kebel szakadt meg a honért hogy nem tudok sétálni sem, mert fáj a lábam. Teszek egy próbát.
Egyébként is a DD kezelés jótékony hatású, kevésbé fáj a jobb térdem. Kutyák szintén izgalomban, érzik, hogy valami történni fog. Fülem zúg, végre megint mehetek? Elindulunk. Csak a boltig, nem tovább. Nincsen itthon tej. Félúton eszembe jut, hogy macska táp sem. Akkor a közelebbi állatos boltig. De el kellene menni gyógyszertárba is. Akkor még oda. Észre sem veszem és máris kb. 6 kili van a lábamban. Ez endot elfelejtettem, pedig de jó lett volna elindítani és visszanézni, legalább a távot...a vége kb. 8 kili séta :)
Majd otthon berajzolom. De nem emlékszem, merre jöttem, csak vitt a lábam. A kutya rám néz, erre ő sem számított. "Menjünk haza, kérlek" - szinte látom a tekintetén. Hazaérünk, estig fekszik a ház mellett :)
Leülök az ágyra. Fáj a lábam? Nem jobban, mint egyébként! Győzelem. A testem a mozgást akarja. Visszatértem a diétához is. Akkor is megcsinálom.
Vasárnap délben kézi meccs. 3 hónapja nem fogtam labdát. Délelőtt a netet böngészem. Az "arckönyvben" egy nap 3 különböző ember is megoszt egy videót. Én is meg tudom csinálni. Mert bár minden héten háború, de menni kell, győzni kell.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.