Visszatértem. Csináltam is gyorsan egy before képet, ehun van-e.

Több dolog is eszembe jutott erről a képről.

1. A Feleségem állapotos, mégis én hordom ki a gyereket?

2. Alien?

3. Vazze, ennyire szarul nézek ki?

Mivel már 2 hete nem futottam, ezért viszonylag izgatottan készültem a hétfő estére. Beszereztem kölcsönbe egy PK futáshoz nélkülözhetetlen Polar RS300X típusú órát is. Abszolút áltudományos alapon gondoltam belőni az értékeket: 130 - 155 közötti értéket határoztam meg magamnak. Nem volt semmi előzménye, hogy miért pont ennyit, csak egyszerűen elsőre erre gondoltam. Nem voltam még laktát mérésen, ami azért szükséges lesz.

Így néztem ki testemen a kütyüvel.

Nem vagyok valami szép látvány, de mivel elhatároztam, hogy minden dokumentálni fogok, így ezt a képet is feltöltöm. Akinek nem tetszik, az egyébként se nézegesse. :)

Szóval nem volt könnyű működésbe hozni a gépezetet, de végül meglett a jel és kezdődhetett a PK edzés.

Érdekes, hogy nekem, akinek alapból magas a vérnyomásom, nyugalmi helyzetben 72 volt a pulzusom. El sem akartam hinni. Beállítottam a testsúlyom és a magasságom és még néhány egyéb adatot és kiadta a kis okos, hogy 189ig engedhetem el magam. 

Felöltöztem, mert ugye tudjuk, hogy mackaalsó (milyen régen neveztem így) és mivel reggel óta tudjuk, hogy október már tél, így sapka, pulóver. Bemelegítéskor sem emelkedett a pulzusom.

Nekiiramodtam. Furcsa érzés kerített hatalmába. A futás során végig ezt éreztem. Hazaértem. Elindultam egy irányba és most engem sem érdekelt, hogy milyen idővel és mennyit futok. Elhatároztam, hogy ha csipog az óra lassítok, ha nem csipog, viszonylag egyenletesen fogok futni.

Arra jöttem rá, hogy a hideg és az ősz az én évszakom. Van abban valami melankólikus, amikor megcsapja az embert a tüzelés semmivel össze nem hasonlítható illata (mondjuk majdnem megfulladtam, de olyan jó volt ezt szagolni). Vittek előre a lábaim és észre sem vettem a távot, amikor megszólalt a telefon: 1 km in 7:13. Hopsz. Pedig vagy kétszer lassítanom is kellett. Nem voltam fáradt, nem savasodtam, jól esett.

Nem nagyon voltak már utcákon, pedig nem volt későn. Igaz, igyekeztem olyan helyen futni, ahol kis eséllyel találkozom emberekkel. Egyedül akartam lenni a gondolataimmal. Furcsa ezt így leírni, de csak arra akartam figyelni, amire gondolok és közben kontrollálni a futást. 

Hopp, megint egy kili és mégegy. Észre sem vettem és máris 3 kilinél jártam. 45 percet akartam edzeni, ennyit láttam teljesíthetőnek. Érdekes módon 3,5 kilinél azon járt az eszem, hogy kibővítem 1 órára. Aztán rögtön azon, hogy még a legjobbak és akiket sokra becsülök (Ádi, Béla, Lacika, Futóbéka a teljesség igénye nélkül, de mondhatnám a teljes DK Teamet is) óva inti a kezdőket a túlhajszolástól. Nem megyek 1 órát, majd legközelebb.

A Pegazus csak úgy rótta az utcákat, öröm volt ez a futás, na. A közepén volt egy megingás, amikor 8 perc fölé csúszott a pace, de valami rejtélyes oknál fogva rátaláltam egy olyan mozgásra, ami sem a pulzusom nem emeltem, sem nem volt megerőltető és teljesen jól bírtam tartani.

Ja, közben volt egy kisebb költözés, így megint lőrinci lettem. Most mondanám, hogy Ádi, fussunk egyszer együtt, de neked az én tempóm séta. :)

Beigazolódott az a gondolatom, miszerint futás előtt legfeljebb 3 órával étkezem valami könnyűt és inni csak vizet iszom. Mondjuk ezt tartom már napok óta és letettem a kávéról is. Sokkal könnyebben mozogtam és a végén még meg is nyomtam kicsit. Aztán nyújtás és vége.

Folytatása következik.

ui.: after kép, hogy aki idáig olvasta, még tudjon egy jót röhögni. :)