"...az én kitartásom, de a közös célunk..."

Ma igazi fordulóponthoz érkeztünk. Csabival abban maradtunk tavaly júliusban, hogy 110 kg az ideális cél, ami megjegyzem akkor egy szép álomnak tűnt. 153 kiló voltam éppen. Magamban még hátra is hőköltem: én 110 kilósan? Elképzelhetetlen. Aztán eljött a mai nap és 109.7 kgot mutatott reggel a mérleg. Megvallom férfiasan: elmorzsoltam egy könnycseppet és megettem reggelire a 6 tojásos rántottát, disznószalonnával. Hát eljött a nagy nap. Pár héttel korábban, mint számoltuk, de a betett munka meghozta gyümölcsét.

Megvallom, sokat vívódtam, mivel ünnepeljem ezt a napot. Sok minden eszembe jutott. Nem evésre gondolok vagy egyrekesz sörre, hanem valami emlékezetes postra vagy történésre. Nem akartam erőltetni a dolgot, gondoltam, ha úgy van, úgyis jön magától. És jött is. Kezdjük a történéssel. Van nekem egy barátom, Pocak. Beszédes beceneve van. Pocak olvasta a blogomat, illetve időnként össze is futunk. Látta rajtam a változást és kérdezte, mit csinálok. Meséltem neki a spartan fighter edzésekről, Csabiról és edzésmódszereiről, étkezésről stb. Pocak nagyon lelkes volt. 146 kg tömény lelkesedés. És belevágott. Felkel hajnalban Jászszentandráson, beül a kocsiba, eljön reggel 7-re Óbudára edzésre és teszi a dolgát. Vannak nehéz napjai, persze. Nekem is. De valamivel több, mint 1 hónap alatt eljutott a 138.7 kg-ra. Lehet ő fel sem figyelt rá, de én nagyon komoly útravalót kaptam ma tőle, amikor telefonon beszéltünk: "Szabi, te mész előre, kitaposod nekem az utat. Én figyelek és csinálom utánad." Ezekért a pillanatokért is megéri. Hajrá Pocak!

A blog postról. A Feleségemmel a futásból hazafelé tartva arról diskuráltunk, hogy csak kellene írni valamit a blogra. Kitaláltam, hogy csináljuk meg a néhány héttel ezelőtti Nézőpontok bejegyzés párját, csak most ő lesz a másik szemszög. Megírta a kis szösszenetet. Én nem írtam semmit. Neki is meglepetés lesz, hogy csak ő szerepel ma. Remélem megbocsátja ezt a kis csínyt. De én olyan sokszor említettem már őt meg és méltánytalanul mellőzve volt írás terén itt. Hát most itt az alkalom. Az alábbiakban az ő gondolatai következnek.

"Szabi utolsó blog bejegyzése után, úgy gondoltam én is tollat, vagyis billenytűzetet ragadok, és leírom, én hogyan látom a -43 kiló történetét, hisz oly sokszor meg vagyok én is említve. :)

Mikor megismerkedtünk nem így nézett ki egyinkünk se mint most; én kb 7 kilóval könnyebb voltam, Szabi pedig kb 20-al több, mint most. Aztán elkezdtük a közös kis kényelmes életünket élni, és hipp-hopp azon kaptuk magunkat, hogy felszaladtak azok a fránya kilók... a felső határ tudjuk mi lett Szabi részéről, az enyémet azért nem írom le, mert közben terhes is voltam, ami megdobta a súlyom,igaz utána pikk-pakk le is ment, ennek annyira örültem, hogy ugyanúgy zabáltam, és 5-6 kiló ismét felszaladt...

Szabin akkor láttam elöszőr az igazi elhatározást, hogy akkor most ő tényleg  lefogy, amikor meglátta az esküvői képeinket... teljesen el volt hűlve, hogy hogyan néz ki, mennyire kövér, és dagadt.

Elkezdett hát futni... mellette álltam, bíztattam, küldtem hogy menjen, akkor is amikor nem volt kedve. Sajna a futásos időszak nem sokáig tartott, mert nem bírta a térde, és amit addig leadott kilók, azok hamar vissza is jöttek.

Közben megszületett a kisfiúnk, többször mondta hogy tenni akar, hogy ne legyen ekkora, ne így lássa őt a fia, ilyen kövéren, de tenni nem tett érte semmit, és ami azt illeti én se bíztattam, hogy de igenis kezdje el, pedig lehet kellett volna.

Aztán tavaly júliusban történt valami: felbukkant Szabi életében Csabi, és elkezdődött a 43 kiló leadásának története, és harca. Ő folyamatosan leírta és le is írja hogysmint boldogul ezzel a dologgal, így én nem is írok erről többet. :)

Hogy élem én meg ezt az egészet, hogy edzésekre jár akár hetente háromszor, négyszer, úgy hogy mellette két műszakba 12 órákat dolgozik? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen jól. Sokan tudják, hogy a 13 hónapos kisfiúnkkal vagyok itthon, így jól esik amikor este itthon van és ő fürdeti meg ő fekteti le Ábelt. Szeretem is ezt a pillanatot, csak nézem őket...

Ritka az, amikor azt mondom neki, hogy ne menjen edzésre és maradjon itthon velünk. Van hogy mondom, persze utána mindig elmegy, mert küldöm. Tudom mi a cél, az Ő célja, a Mi célunk, és ebben nem akartam, nem akarom, és a jövőben se fogom hátráltatni. Nehéz néha, amikor reggel 5-kor elmegy dolgozni este fél 7-ig utána pedig megy edzésre, és este 9-kor jön haza, vagy ha később kezdődik akkor este 10-kor. Olyankor Ábellel se találkozik, de tudom, hogy ezt miattunk is teszi, nem csak maga miatt.

Ábel még kicsi hogy felfogja, miért nem találkozik az apukájával, és mivel sokat tud velünk itthon lenni, azokon a napokon amikor együtt vannak százszorosan vissza kapja a nem együtt töltött időt. Ma például Szabi úgy nyomta a fekvőtámaszt, hogy 12 kiló élő súly volt rajta, vagyis Ábel, csak úgy zengett a ház a kacagásától, annyira élvezte... ezt 153 kilósan nem tudta volna megtenni, soha...

Persze sokkal jobb lenne, ha mindig itthon lenne, és nem járna edzésre, de akkor még mindig egy 153 kilós férjem lenne, aki alig bír beülni a kocsiba, alig bírja bekötni a cipőjét, és alig bírja elkapni a futkározó fiát és lányát, magas lenne a vérnyomása, és még ki tudja mennyi baja lenne. Így viszont van egy 110 kilós Apa, aki minden mókában benne van.

Látom Szabin hogy élvezi az egészet, mert fogy, és még soha nem volt ilyen jó kondiba mint most. Elérte a célt, ami 2 hónap múlvára volt kitűzve, megcsinálta, mert meg akarta csinálni, magáért, a családjáért.

Ami nagyon fontos és soha nem gondoltam volna, hogy engem is magával ragadott ez a dolog... én ha fogyóztam, akkor inkább vagy nem ettem vagy olyat ettem ami nem hízlalt, de hogy sportoljak, na azt biztos nem. Most meg itthon tabatázok, és elkezdtem futni amit világ életembe utáltam, és maholnap 30 éves fejjel élvezek futni. :)

Egészséges életmódot kezdtünk élni, és esténként nem pizzával, meg chipsszel ülünk le filmet nézni, hanem egy finom kis fehérje turmix-al, amit komolyan imádok. :)

Ha ilyen fess Férjem van, nem maradhatok le én se azért mert itthon vagyok a kisfiúnkkal, és anyuka vagyok. Igen is adnom kell nekem is magamra, és jól kell kinézzek. Látni szeretnénk, ahogy felnőnek a gyerekeink és majd az unokáinkat is, ezért még most kellett megálljt parancsolni. Azt hittem nehéz lesz, de így hogy ketten csináljuk, és együtt küzdünk a cél eléréséért, így sokkal könnyebb.

Nagyon jól esik az is mindkettőnknek, hogy tanácsot kérnek: hogyan kezdjék el ők is ezt  az egész fogyásos mizériát, mert látják Szabit, hogy meg tudta csinálni, olvassák a blogját, és ők is el akarnak indulni ezen az úton. Ez még egy plusz löket ami segít Szabinak abban, hogy ne adja fel, és  továbbra is jó példát mutasson mindenkinek aki ezt az utat választja!

Mostanában sokszor megkérdezte a Férjem, hogy hogyan tudtam őt szeretni 153 kilósan... én mindig azt válaszoltam, hogy így. :)  Lehet jönni a közhelyekkel, hogy a külső nem számít, meg a belső a fontos, de ez mint tudjuk nem igaz, mert ugyan úgy a külső is fontos. Nekem Szabi 153 kilósan is tetszett, soha nem gondoltam hogy ilyen alkatú lesz a Férjem, de tetszett és hozzá mentem feleségül, de szó mi szó azért most méginkább tetszik. :)

Akik ismerik Szabit, azok tudják, hogy van egy olyan albuma a facebookon hogy Büszkeség, ahol a családjáról vannak fent képek, vagyis Rólunk ! De nem csak Ő büszke Ránk, hanem Mi is nagyon büszkék vagyunk Rá!

Büszke vagyok rá, hogy eddig eljutott és 43 kilótól megszabadult, Büszke vagyok rá, hogy volt/van ereje, Büszke vagyok rá, hogy volt/van kitartása, Büszke vagyok rá, hogy nem csak csatákat nyer, hanem hamarosan a háborút is megnyeri,  Büszke vagyok rá mint Apára, aki jó példát mutat a gyerekeinek, és Büszke vagyok, hogy a Felesége lehetek!"

Köszönöm!