"...az én kitartásom, de a közös célunk..."

Új nap virradt, szám szerint a második a nagy elhatározás után.

Az első nap mérlegét regisztráció hiányában nem sikerült a Kalóriabázisban lemérni, de mától helyreállt a rend és követni tudom nagyságrendileg legalább a kcal mértékeket.

Tegnap egyébként elkezdtem a fekvőtámaszokat a 100fekvotamasz.hu oldalon leírtak szerint. Meglátjuk mi lesz az eredmény.

A mai napot egy könnyed reggelivel kezdtem: vajas kenyér, némi sajt és egy kis tejföl, a nagy kedvencem. Nem fogom tudni elengedni a tejtermékeket, hiába zsírosak. Inkább majd valami mással spórolok.

Átjött a Húgom, kisétáltunk a gyerekkel, Feleséggel a Malév - pályára és elkezdtem körözni. Elhatároztam már tegnap, hogy nem akarok versenyezni, még saját magammal sem, az időket - távokat meg főleg nem akarom hajszolni. Csak annyit megyek, amennyi jólesik. Nincs erőltetés, maradjon meg a futás jóleső érzésnek, ne úgy emlékezzen rá a szervezetem másnap, hogy mennyire szar volt az egész. Ennek tükrében kezdtem a körözést. Nem kapkodva, szépen figyelve a légzésre. Úgy 200 méter múlva éreztem először némi bizonytalanságot: ez a szabályos légzés, ezzel a testtel nem fog menni. :) Elkezdtem kapkodni a levegőt, szétesett a mozgásom, majdnem estem. Dekoncentrált voltam, mert először nagyon figyelni akartam a légzésemre. Tanulnom kell még sokat a testem kontrollálását, ez volt a tanulság az első métereken.

Folyamatosan egy dal járt a fejemben, nem tudom megmondani az okát...

Körbeértem, sőt még egy hosszt futottam...nem semmi. Ha jobban belegondolok, akkor ez majdnem 500 méter egyben. De jó, hogy nem neveztem a UB-ra, mert nevetségessé tenném a csapatomat egy ilyen teljesítménnyel. Mantrázom magamnak, hogy nem Veled versenyzem. Nem is értem, miért ez jut eszembe. Cikáznak az agyamban a gondolatok: nem kell a sebességet üldözni; nem érdekel a táv, de mégse fussak már kevesebbet, mint tegnap; és akkor mi van, ha kevesebbet megyek? Szinte észre sem veszem, hogy már megint futok. Kicsit koordináltabb a mozgásom, könnyebben megy a futás. Hirtelen kedvet kapok próbálgatni, melyik futás jobb nekem: nagyobb léptekkel, gyorsabban vagy kisebb lépésekkel, de megfontoltan.

Megint körbeértem, megy ez. Séta következik, igaz, most ez is nehezemre esik. Az Endo miért nem mondta még az 1km-t? Ja, mert még nem volt meg az egy sem. Hogy lesz ebből 3 km ma? Annyit terveztem. Ebben a a pillanatban el is engedem a távot. Hülye vagy? 2 hete jöttél vissza, azóta 3 alkalommal futottál, mit akarsz a 3 kilivel? Legyen annyi, amennyivel jól érzed magad. És tényleg. Megindulnak a lábaim, elkezdem élvezni a futást...egy darabig. Eszembe jut Fejérváry Dóri egyik kommentje a minapról: "nem élvezem a futást, elvagyok vele". És már több, mint egy éve fut, ha jól emlékszem. Megrettenek, mi lesz, ha nekem nem lesz ennyi kitartásom? De, vasakarattal nyomom tovább. Eszembe jutnak az UBra induló csapattársak: jövőre Veletek ugyanott.

Végigmentem.

Otthon megnyitom az endo-t, kicsit elemezgetem a futásom paramétereit. Amikor futok, akkor magamhoz képest, illetve ahhoz képest, amit érzek, marha gyors vagyok. Amikor sétálok, akkor próbálom a légzésem a normális szintre hozni, akkor lassúnak érzem a sétatempót, le is viszi az átlag pace-t. Tanulság számomra: lassabb tempóban lehet, hogy többet tudnék egyben futni. Legközelebb próba.

Holnap fekvőtámasz nap, holnapután újra futás.