"...az én kitartásom, de a közös célunk..."

Amikor ezeket a sorokat írom, már túl van a szervezetem a sokkon, amit a múlt héten kapott. Kedd hajnal 3:00 van. Egyedül ülök az irodában és dolgozom. Éjszakai műszak. Van egy kis időm gondolkodni. Az életem az elmúlt hetekben óriási fordulatot vett.

Korábban sokat gondolkodtam rajta, milyen életkorban érik meg az ember. Úgy igazán. Persze, már 14 éves koromban is érettnek éreztem magam. Csak akkor az -így utólag visszagondolva- inkább lázadás volt. Minden ellen. Most ez más. A 32. születésnapomtól néhány napra, eljött a pillanat, amikor úgy érzem, a megérés egy olyan fázisában jutottam, ahonnan előre vezet az út. Vannak konkrét céljaim és az ezekhez vezető úton viszonylag céltudatosan elindultam. A blog maga nem ilyen lelki fejtegetésekről szól, mindjárt be is fejezem. De, Kedves Olvasó (KO), hogy értsd minden leírt gondolatom, tettem, szükséges, hogy kicsit a lelkembe is láss. No, nem pszichológusi mélységekbe, mert esetleg olyat találsz, amitől megijedsz, csak finoman. A felületét érintve, de segítséget kapva a mindennapjaim megértéséhez.

Szóval az elmúlt hetekben olyan világba csöppentem, amelyről év elején, de talán még az első negyedév végén sem gondoltam volna, hogy ilyen korán eljön. Szilveszterkor persze nekem is megvoltak a nagy fogadkozások: ebben az évben majd megmutatom, a tavalyinál csak jobb lehet, majd idén stbstb.

Aztán egy darabig semmi sem változott. Éltük a mindennapi kis életünket, semmi extra. Ugyanúgy zabáltam, mint annak előtte, ugyanúgy a gondolatok csak gondolatok maradtak és nem tettem értük semmit, vártam úgymond a sült galambot. Aztán Ábel világra jövetele, a folyamatos megvilágosodás (direkt nem akartam megtérést írni, mert egyrészt álszentül hangzana a számból, másrészt ettől még nagyon messze vagyok) és egy beszélgetés megfordította a dolgokat.

A beszélgetés másik résztvevője Hegyi Csaba volt. Igazából rövid beszélgetés volt, először csak a FB chat felületén. Csabit már régóta ismerem, még a főiskolára jártunk együtt. Azóta nem nagyon találkoztunk. A vakszerencse vagy a sors (a kívánt rész aláhúzandó) sodort minket megint egy irányba. Én fogyni akartam, ő meg fogyasztani. Csabi viszonylag egyszerűen fogalmaz, kendőzetlenül, néha fájdalmasan őszinte. De ilyenfélékkel, mint én, akik elhanyagolták a súlyukat, egészségüket nem is lehet másként. Meg nem simogatásra vágytam, hanem hajtásra. Ezt maradéktalanul megkaptam / megkapom.

És ami a legjobb az egészben: kaptam egy olyan társaságot, akik miatt edzésre is érdemes lejárni. Pár hét alatt egy olyan erős kohézió alakult ki a Kőbányai Különítmény tagjai között, hogy együtt járunk edzeni, bortúrázni stbstb. Követjük Csabit teremről - teremre és közben nyomjuk az edzéseket. És emellett emberileg is egyre közelebb kerülünk szerintem egymáshoz.

A múlt hét szerdai edzésről már írtam, akkor a SCA-ban voltunk Krisztivel. Másnap elmentünk a Príma Wellnessbe. Letoltunk egy szokásos 9 állomásos köredzést. Az edzés elején még éreztem az előző napi SCA tréning mellékhatásait izomláz formában, 10 perc után azonban ezt elnyomta az adrenalin és az endorfin. Végignyomtuk az edzést. Nem fájt semmim, főleg miután a mérleg 132.2 kg-t mutatott. Eddig szép. Mi legyen a következő lépés? Teljesen bepörögtem. Tamás ötlete: bootcamp edzés a Margitszigeten. Ok, de mi az a Bootcamp? Ja, mindegy, csak izzadjak, olvadjanak a kilók.

De pénteken éjszakás vagyok...szombat 11 kor meg edzés...nem baj, ha lúd, legyen kövér (mint én). Péntek szokás szerint rohanás, éjszaka műszak, szombaton reggel 30 perc alvás után bosszankodás a CBA-ban, kényelmes érkezés a Margitszigetre (525 Ft / óra parkolás...wtf?). Kutyabemutató, bootcamp edzés előkészület.

Pálos Attila lesz az egyik óraadó. Ez persze csak utólag derül ki számomra, bár az már az elején, hogy ezt a srácot láttam már valahol. A bootcamp tulajdonképpen a katonai kiképzésekből veszi az alapanyagot, illetve saját súlyos edzéseket részesít előnyben. Komoly csapatkohéziót fejlesztő gyakorlatok is vannak benne, sorversenyek formájában. Bár addig el kell jutni, mert rögtön burpee-vel, plankkel, fekvőtámasz tartással indítunk, a tűző napon. Hátulról nagyon szarul nézhet ki a plankem, mert 30 ember között Attila megtalál és biztosít arról, hogy nem szégyen, ha nem bírom olyan sokat. Körbenézek, csak csajok körülöttem (bocs Geri :)). Ha ők bírják, akkor én is.

Békaugrás, macijárás, fekvőtámaszban karral lépegetés és minden, mi szem - szájnak ingere. Nagyon nehezen bírom, a gyomrom forog, egyre szarabbul vagyok. Persze be nem vallanám, mert az nem lenne férfias. Én birka. Átmegyünk a sorverseny feladatokhoz. Ég a combom. Csak a nap süt rá ilyen szépen? Ja, lehet, a guggolástól. A karom viszont újra ki tudom nyújtani. Bevillan, hogy csütörtök este is így éreztem, aztán edzésen jobb lett, de pénteken már izzadtam a fájdalomtól. Soha ilyen izomlázam nem volt. Soha ilyen elégedett nem voltam.

Sorversenyek során olyan energiák szabadulnak fel, amelyekről nem is gondoltam volna, hogy léteznek. Kúszok, mászok, futok. Mert mindenki csinálja. Mert mindenki kivan, de mindenki hajt a másikért. Attila és csapat megkönyörül rajtunk 1.5 óra elteltével és lazítás után vége az edzésnek. A lazítás során megint megtalál az egyik oktató és úgy segít, hogy felszisszenek a fájdalomtól, a szemembe tűz a nap, de nem mondom, ha megdöglök sem, hogy hagyjon, mert nekem ezt most végig kell csinálnom, bármi áron. Ez a fajta küzdelem az elmúlt hónapok legnagyobb adománya - hozománya.

A reggeli elindul felfelé a gyomromban. Tamás jó érzékkel kínál sütivel. Gyorsan lenyomatom. Szarul nézhetek ki, mert a többiek arcán őszinte aggódást látok. Aki hülye, hányni fog...30 óra ébrenlét után kellett neked még egy bootcamp, mi?

Összeállt a teljes bootcamp csapat egy fotóra. A valódi celebek a nagyképű internet "celebet" keresik. Ezt a mondatot muszáj volt beleírnom, külső nyomásra :) Valójában az történt, hogy Sarka Kata és mint később kiderült Tornóczky Anita is a Kőbányai Különítmény társaságát kereste a képen. Ezen mondjuk nem nagyon kell csodálkozni azért :)

Készül még egy kép külön a Kőbányaiakról is, ezzel ér véget a Bootcamp számomra.

A többiek még este összejönnek egy kis borozásra, másnap egy Fitbalance-ra, de nekem ez már nem megy, meg dolgozom is.

Andi, Kriszti, Tamás, Tamás, Geri: mind-mind olyan emberek, akikkel érdemes volt találkoznom. Köszönettel tartozom a Jóistennek, hogy az utamba sodorta őket, mert nélkülük nem menne. Folyt köv hamarosan!